Sokan éreztük már magunkat depressziósnak. Én most “kissé” talán az vagyok. Itt a gyönyörű 4 hónapos babám, valami mégis aggaszt, fáj, bánt. Nehéz bezárva élni, egyetlen olyan ismerős nélkül, akinek szintén van gyerkőce, akivel ki lehet beszélni a fáradalmakat, aki megért. A család is távol, és néha úgy érzem, minden az én feladatom, mindent nekem kell csinálni, 0-24-ben csak és kizárólag a családdal kell foglalkoznom és azzal, hogy körülöttünk minden tip-top legyen. Apa persze segít, ha tud, de ő este ér haza a munkából hulla fáradtan, eszik, zuhanyzik, fekszik és konkrétan egy büdös szó nélkül teszi ezt. Én meg nem beszéltem az nap egyetlen felnőtt emberi lénnyel sem, kivéve a Spárban a kasszással, aki még köszönni se tud.
Nem panaszkodni akarok. 🙂 Ez a blog a vidámságról szól. Inkább a jól bevált gyógymódjaimról számolnék be.
A depresszió jeleit magunkon igen könnyű felismerni, más emberen nem feltétlen megállapítható. Íme az árulkodó jelek:
Ez nyilvánvaló: nincs kedvünk kikelni az ágyból, se felöltözni, se kimozdulni. Ha egyszer előfordul, még nem azt jelenti, hogy depi gyötör, lehet, hogy csak lustaság. Na de ha az ember minden nap undorral nyitja ki a szemét.. na, az már kellemetlen.
Ez az, amikor elveszítjük az önbizalmunkat, önértékelésünket, esetleg múltbéli dolgok miatt önvád törhet ránk, és apró, jelentéktelen dolgokon rágódunk.
Ez lehet hirtelen fogyás, vagy hirtelen hízás is. Az utóbbi talán a leggyakoribb, én legalább is ha depis vagyok, folyton eszem (és iszom).
Nyúzottnak érezzük magunkat, nincs energiánk semmihez, csak a tévé előtt tespedünk és sajnáljuk magunkat. Velem ez számtalanszor előfordult már, és a súlyosabb verzióját a dolognak, amikor egyáltalán nem is keltem fel. Utólag visszagondolva ezt szánalmasnak találom, de lehet, hogy csak azért, mert most ezt nem tehetem meg. 🙂
Tipikus túl korai ébredés és visszaalvási képtelenség, de ez akár aluszékonyság is lehet. Rengetegszer előfordul velem is, hogy felkelek hajnali 1-kor és csak jár az agyam olyan dolgokon, aminek konkrétan nincs értelme, és erre nappal rá is jövök persze.
Ilyenkor a “betegnek” koncentrálási és memória problémái vannak, melyet jellemzően súlyosabbnak érez, mint amilyen az valójában. Döntésképtelenné válik, hezitál.
Amikor is sötéten látjuk a jövőt, kilátástalannak érezzük a helyzetet és megfordul a fejünkben az öngyilkosság kérdése. Ez véleményem szerint már elég súlyos állapot.
Mit is lehet tenni ez ellen? Ha nem muszáj, ne gyógyszerekkel próbálkozzunk, legyünk optimistábbak! 🙂
Én minden egyes nap, mikor úgy érzem, hogy itt a vég, ránézek a picúromra és boldog vagyok. 🙂 Ha egész nap sír és legszívesebben fejest ugranék a betonba, lemegyünk sétálni egyet, közben veszek magamnak egy sütit (mert megérdemlem 🙂 ), és leülünk egy parkba, játszótérre, ahol futkározik a sok vidám lurkó. Ha rossz az idő, akkor itthon elindítok egy tornavideót és kiugrálom magamból a gőzt. És ha végkép sírós a hangulatom, berakom a kedvenc zenéimet, vagy berakok pár gyerekdalt és ugrálok, énekelek, ami nem csak engem, de a Tündérkémet is mulattatja. Úgyhogy szerintem ne tespedjünk le, na sajnáltassuk magunkat, hanem keljünk ki az ágyból, zuhanyozzunk le, öltözzünk fel csinosan, sminkeljük ki magunk, még ha ki se mozdulunk a lakásból, mert ettől biztos minden sokkal szebb lesz! 😉
Ha tetszett a bejegyzés és szeretnéd nyomon követni a blogom eseményeit és engem, akkor a facebookon tudsz csatlakozni itt. Testvér blogom a Csini Anyu Project, amit pedig szintén facebookon itt tudsz követni. Instagramon is fent vagyok már itt.