Üdvözöllek oldalamon!
Lehet közhely, de épp keresem Önmagam. Babát várok, felégettem magam mögött mindent: munkát, életmódot, ismerősöket, akik csak az energiát vonják el az embertől, és most újra kezdem. 🙂
Mikor kiderült, hogy terhes vagyok, a párom nem akarta, hogy folytassam a munkám. Igazából én sem, mert untam, amit csinálok. Sok is volt az a napi 10-12 óra ahhoz, hogy egy nyugodt, egészséges életet hozzak Világra, inkább nem kockáztattam. A munkámban már nem tudtam megújulni, nem tudtam hozzá tenni semmi pluszt a dologhoz, ez meglehetősen zavart. Az éles váltás abszolút jellemző rám: ha valami már nem úgy megy vagy unom, nem erőltetem. Voltam én már vendéglátós, tánctanár, aerobik oktató, irodai alkalmazott, a szépségipart is kipróbáltam, szóval elég sokféle területen megfordultam már. A magam módján mindet szerettem, de néhány év után bele untam az egyhangúságba. Most jön az igazi kihívás: anyának lenni. De addig még van egy kis időm magamra (ősszel születik meg pici Hannám), kutatom, hogy mihez értek még, mi tesz boldoggá, kreatívvá. Egy biztos: a gondolkodásmódom már most rengeteget változott. Lényegében elkezdtem végre magammal is foglalkozni. Megtetszett az újrahasznosítás gondolata, a felújítások (legyen az bútor, vagy akár egy tejes doboz), lakberendezés, új dolgok kreálása (vettem egy varrógépet egy hirtelen ötlettől vezérelve és most ezt tanulgatom itthon). Elkezdett foglalkoztatni az egészséges életmód, védőnőm tanácsára figyelek a táplálkozásomra, amit eddig egyáltalán nem tettem meg, főzök, a konyhában is próbálok megújulni. Hirtelen annyi minden felkeltette az érdeklődésem, hogy azt sem tudom hova nyúljak. 🙂 Elképesztő, mennyi dolog foglalkoztat most és hogy annyi időt elvesztegettem már feleslegesen.. Most újra kezdem.
A blogomban benne lesz minden, ami érdekel, amit “alkotok”, a vidéki kis házunk saját kezű felújítása nulláról, életem első veteményes kertje, bútorok felújítása, gasztronómiával, életmóddal kapcsolatos írások, tapasztalatok, egészség, szépségápolás. DE! Teljesen kezdő vagyok minden téren, amit itt felsoroltam, “csodákra” (még) nem vagyok képes, de nagyon igyekszem. 🙂 Pozitív vagyok, boldog, vidám és mindent megteszek, hogy ez csak fokozódjon és eljusson Hozzátok is.
Köszönöm, hogy elolvastál, remélem rendszeres látogatóm leszel. Kövess nyomon facebookon is. 😉
Viktória
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: